Kigyós Fruzsina 2013.11.22. 14:47

Vándorlás a Millenárisba

amb4.jpgIsmét megrendezik a hazai képzőművészeti piac legfontosabb eseményét, az Art Market Budapestet. A magyar art fair igazgatóját, Ledényi Attilát kérdeztük az újdonságokról.

 

KF: Egy évvel ezelőtt az Art Market Budapest gyors növekedéséről, nemzetközi híréről, a Kolozsvári Iskola sikeréről és az izraeli kiállítókról beszéltünk. (FAH 2012/5., 30.) Idén mi a központi téma, és mi változik?


LA: 2012 számos szempontból fordulópont volt. A külföldi galériás kiállítóink aránya meghaladta a magyarokét, a vásár alapterületét jelentősen megnöveltük, több mint harmadával nőtt a látogatók száma is. Ami tavaly jól működött és bevált, azokkal az elemekkel ezúttal is találkozhat a látogató. Idén viszont Kolozsvár művészete után elvontabb téma kerül fókuszba, a „La Grande Migration” elnevezésű programunk a migráció társadalmi jelenségének kortárs képzőművészek általi feldolgozását járja körül: szokás szerint egy nemzetközi kurátori kiállítással is készülünk, ahol mintegy húsz alkotó munkáját mutatjuk be. A vásár helyszínét „akciódúsabbá” tesszük, gazdagodik a performanszok és művészeti akciók választéka. Érezhető lesz az is, hogy tavaly óta jelentősen bővült a vásár nemzetközi beágyazottsága: közvetlen kapcsolatokat építettünk New Yorktól Tel-Avivig, Isztambultól Zürichig, Rigától Cataniáig, Berlintől Bukarestig.


KF: Melyik országokból várhatók most a kiállítók?


LA: Az első két évben 14 ország mutatkozott be a vásáron, ezt idén legalább 50%-kal növeljük. A korábbiak mellett kiállítók érkeznek Grúziából, Lengyelországból, Lettországból, Spanyolországból, Svájcból, Szlovákiából és Ukrajnából is.


KF: A nagy érdeklődés miatt lesz idén szelektálás a jelentkezők között?


LA: A kiállítói választék véglegesítése beszélgetésünk idején is zajlik. Szeretnénk, ha nem az egyszerű „eltanácsolás” dominálna, hanem sokkal inkább egyfajta „edukatív” megközelítés, az igazán izgalmas új szereplők kiállítási anyagának finomítása. A nemzetközi bővüléshez egyébként jelentősen hozzájárult a szakmai testület három új galériás tagja, a bukaresti Adina Zorzini, a berlini Nicole F. Loeser és a nemrégiben Bécsben is galériát nyitott ljubljanai Dejan Sluga közreműködése, valamint néhány nemzetközi vásárral kialakított partneri kapcsolatunk is. Így helyhiány miatt végül mégis kénytelenek vagyunk néhány kiállítót eltanácsolni. A vásár alapterülete 5–6000 négyzetméter, a jövő évben akár a további növekedés is felmerülhet, bár úgy érzem, a látogatói élvezhetőség kritikus határa közelében vagyunk.

amb3.jpg
KF: A gyűjtői réteg idecsábítására milyen lépéseket tesztek? Keletről nyugatra vagy keletről keletre összpontosítotok?


LA: Mindkét irány egyaránt fontos. A már említett partneri kapcsolatoknak és az új kiállító országoknak is köszönhetően bővül a külföldi érdeklődők és vendégek száma. A napokban például egy harminc fős, ukrán kurátorokból és gyűjtőkből álló társaság jelentkezett be. A vásár saját kommunikációja mellett számos kiállítónk – például a törökök vagy az olaszok – is intenzíven kampányolnak mellettünk, magukkal hozzák gyűjtőiket. Idén talán nem fut be Jeremy Irons, de más – köztük műgyűjtő – „sztárokkal” is kapcsolatban vagyunk.


KF: Egyes szakemberek úgy vélik, hogy Kelet-Európa lesz a következő sikerrégió, mások szerint viszont csak a Vasfüggöny leomlása utáni években voltunk fókuszban.


LA: A posztkommunista országok egy része a közelmúltban kezdett igazán kinyílni, így művészetük is láthatóbb, fokozatosan hozzáférhetőbbé válik. Ebből is következően a nemzetközi érdeklődés újabb hulláma érzékelhető, illetve prognosztizálható. Az Art Market Budapest ezt saját eszközeivel igyekszik elősegíteni és természetesen kihasználni, Budapest szerepe ebben a folyamatban akár meghatározó is lehet. Közép-Ázsia kifejezetten izgalmas és komoly potenciált jelent. De itt van a balkáni régió, amire külön programot kezdünk kialakítani. A hazai szakemberek közül néhányan jól ismerik a közeget, személyes kapcsolatokat ápolnak Horvátországban, Boszniában, Montenegróban és máshol, ismerik a földrajzi, társadalmi, politikai, így a művészeti terepet is, nyugati kollégáiknál jobban értik és érzik az itteni gondolkodásmódot. Márpedig erre jól tudunk építeni. Kiváló példa erre a jelenségre tavalyi kolozsvári programunk sikere is.


KF: Vásárigazgatóként vagy vásárlátogatóként mit gondolsz: beszélhetünk már magyar színtérről a nemzetközi kortárs képzőművészetben?


LA: Egyértelműen azt érzem, hogy a perifériáról fokozatosan beljebb kerülünk, bizonyos irányokból kifejezetten komoly érdeklődés mutatkozik a magyar kiállítók iránt – gondolok itt például az új isztambuli és londoni vásárokra. A szélesebb piacon viszont még visszafogott az „izgalom” a művészeink iránt, a magyar még nem eléggé „szexi”. Jellemző mozzanat, hogy az Art Basel egyik kiállítója a fülem hallatára magyar művészét lengyelként mutatta be egy érdeklődőnek. Miközben a budapesti galériák – részben épp a folyamatos vásári jelenlét miatt – kevésbé ismeretlenek ma már a nemzetközi piacon.

Az Art Market Budapest vásárt november 28. és december 1. között rendezik meg a Millenáris Parkban. A Flash Art folyamatosan jelentkezik majd a helyszínről, fotókkal, riportokkal és interjúkkal.

Címkék:art fair Art Market Budapest Ledényi Attila Szólj hozzá!

Chief Editor 2013.11.19. 21:00

Piros pontok a Bálnában

01.JPG

Erőltetett minibotrány mellett megnyitotta kapuit a Budapest Galéria új kiállítótere a Bálnában. A környezet lenyűgöző: magas szintű dizájnmiliő, ahol a vadul bedöntött vécéfaltól az ezüst ülőbútorokig mindenhová jutott egy-két szellemes ötlet. Nem tudjuk már követni, hogy az eredeti holland tervezőt, mikor és miért szekálták ki a közös bizniszből, de a precíziós kivitelezést nézve, nemcsak a látványos fémcsillagok (ezek tartják a háromszögű üvegpikkelyeket) maradtak meg az eredeti tervből. Ilyen minőségben Magyarországon nem szoktak szolgáltató-építményeket tervezni! Rögtön egy nagy piros pont.
03.JPG
Ne legyenek kétségeink: nem a Budapest Galéria új kiállítótere utáni tömeges sóvárgás hozta létre a Bálnát. Inkább az állami beruházásokból kiszippantható forintokra éhes üzleti potentátok, akik Magyarországon a mindenkori kulturális beruházások legnagyobb propagálói. És legnagyobb nyertesei. Ma még inkább, mint bármikor korábban. A nagy projektzáró kérdés mindig az, hogy a kulturális szektor végül is egy élhetetlen, fölösleges tákolmányt kap, vagy egy csinos és használható új intézményt. A Bálna esetében egyértelműen az utóbbi történt. Itt a második piros pont.

A régi Budapest Galéria (mindkét helyszínével együtt, Óbudán és a Ferenciek terénél) évtizedek óta fontos, szakmai patinával bevont kortárs kiállítóhelynek számított. Az izolált szakmai közönségen kívül ugyan a kutyát sem érdekelte, de az idősödő művészgenerációk szemében magas presztízzsel bírt. A plázaszerűen vegyes profilú, de megdöbbentően élhető és szerethető Bálnában talán sikerül nyitni a szélesebb közönség felé is, nem is beszélve a paprikafüzérekért sorba álló külföldi turistahadakról.
02.JPG
A Budapesti merítés címre keresztelt nyitókiállítással a Bálna megfelelt a régi Budapest Galéria hagyományainak. A hazai kurátorok legidősebb nemzedékét képviselő triumvirátus dobta össze a tárlatot, villámgyorsan. A kurátordoyenek tisztelegtek a mesterek előtt, meglapogatták a középgeneráció vállát, és dobtak egy kis aprót a fiataloknak. Kockázatkerülő, de szerethető válogatás. Egy nem ideális, de használható módon felszerelt kiállítóhelyen. Még egy fél pont.

Lássuk a képeket!

A terebélyes recepciós pult előtt egy lebegő sámáni denevérszárny nyitja az anyagot. Hatásos kezdés, Šwierkiewicznek hála:
04.JPG
Az absztrakt terem elegáns, nagyvilági és férfias, még ha érthetetlen módon Rákóczy Gizella ötször akkora falat kapott, mint bárki más a merítésből. A földre kiszórt hálómintával Faa Balázs viszi el a pálmát, de a sok kötelező körtől sem lett unalmas a terem, sőt!
05.jpg06.jpg07.jpg
Az átvezető folyosókat nem kiállításra találták ki, az biztos. A zománclavórba vetített videóval csak óvatosan!
08.jpg
A nagyméretű installációk inkább látványosak, mint erősek. Komoróczky fénycsövekkel szembe állított fotómontázsa azért működik:
09.JPG
De a műfajban a prímet a meglepetésember, Szász György vitt el:
10.jpg
A fotóprintes folyosórész nem fogja újraírni a művészettörténetet. (Ugyanezt tudjuk elmondani a videókról is.)
11.JPG
Humoros art poetica, Gerber Pál tollából:
12.JPG
A Budapesti merítés legzavarbaejtőbb, legeklektikusabb együttesét Forgács Péter álmodta össze, térdeplőből, műkőszoborból, purhabból (?), leplekből és idegesítő panorámafotókból. Ez lehetett volna a fotósok kedvence, ha SI-LA-GI nem lopja el – még időnek előtte – a médiashow-t.
13.JPG
A merítés inkább széles, mint mély, inkább visszatekintő, mint jövőformáló. Az Új Budapest Galéria mindenesetre tetszetős helyre került, ilyen inspiráló közegben nem lesz nehéz sikeres  kiállításokat rendezni.

A kiállítás 2014. március 3-áig látható a Új Budapest Galériában.
A fotókat a Szellemkép Alapítvány lelkes önkénteseinek, Boda Ágnesnek és Szabó Annának köszönhetjük.
© Szellemkép Alapítvány / Flash Art

Címkék:Gerber Pál Forgács Péter Budapest Galéria Swierkiewicz Róbert Bálna SI-LA-GI Rákóczy Gizella Faa Balázs Szász György Komoróczky Tamás Szólj hozzá!

Chief Editor 2013.10.11. 17:30

Absztrakt festményt mindenkinek!

Vienna.jpgHa a legfrissebb nemzetközi képzőművészeti trendekkel testközelben (és nagy tömegben) akarunk találkozni, akkor már nem kell elmenni Párizsig vagy Berlinig. Elég Bécsig! Az osztrák galériaszíntér egyre izmosabb, a helyi vásár, a Viennafair pedig világszínvonalú. Bár főként alig ismert kelet-európai galériácskákra (köztük a magyarok is) épít, mégis a nemzetközi művészetipar globális nyelvezetét beszéli. Perfektül.

Körbenéztünk a Viennafairen és a bécsi galériákban megrendezett festészeti társrendezvényen, hogy felmérjük a legfrissebb trendeket. (Igen, a kortárs képzőművészet nemzetközi gépezete egyre inkább hasonlít a divatiparra.) Következzenek hát a legkurrensebb motívumok és tendenciák.

Előrebocsátjuk, hogy az absztrakt táblakép reneszánsza mindent visz!

≡ A kevesebb több. Kifordított-befordított táblaképek, vakráma, monokróm vászon (egy kis plusszal), a képtárgy lényegén való való lamentálás, a legkevesebb eszköz segítségével.

Viennafair0.jpgViennafair1.JPG
≡ Lécek és állványok. Ideális töltelékanyag a cinikus táblaképek körüli aura felpumpálására. Ha komolyan vesszük, a tér esztétikájáról szól és a festmény tárgyszerűségéről.

Viennafair2.jpgViennafair3.jpg
≡ Papír semmiségek. Kollázsok, fekete-fehér fotókkal kombinált rajzocskák, enyhe avantgárd utalásokkal. Pénztárcakímélő válságportéka. Különféle testes, decens keretben tálalják őket, csoportosan elszórva a falon.

Viennafair5.jpg
≡ Nagy méretű, összegyűrt, szoborféleség. A vásárok örökzöld zsánere, sose megy ki a divatból, bár nem az intellektuális tartalomról híres. Mivel a felülete rendszerint tükröződik, kiválóan lehet benne fotózkodni.
Viennafair6.JPG
≡ Absztrakt gesztus. Egy-két lendületes, elegáns spaklikenés a vaskos non-figuratív olajfestékmasszán. A legfrissebb divatszínekkel jól kombinálható.
Viennafair7_1.jpgViennafair8.jpg
≡ Mágikus borzongás. Visszajött a szürrealizmus, újra élnek a nagyvárosi vuduk és az organikus furcsaságok. Táblaképtől egész az óriás installációig. Ez lesz a jövő zenéje.

Viennafair9.jpg
≡ Mutáns szobrok. Ügyes kezű iparosok által legyártatott hétköznapi tárgyakból készített bizarr mutáció: székek, telefonok, lámpák ésatöbbi. Klasszikus vásársláger, bár idén megcsappant a számuk.
Viennafair10.jpg
≡ Frivol geometria. A formalista modern absztrakció könnyed, posztmodernes újrahasznosítása. Fiatalos, nagyon hipszter, divatszín-érzékeny. A következő évek borítékolható absztrakt fősodra.
Viennafair12.jpgViennafair11.jpg

A Viennafair még vasárnapig nyitva tart.
Fotók lelőhelye: Viennafair weboldala, curated by_vienna 2013, Flash Art Hungary

Címkék:absztrakt art fair Bécs Viennafair Szólj hozzá!

Chief Editor 2013.09.28. 21:30

Hol születnek az új sztárművészek?

Hát a kereskedelmi galériákban!

IMG_3265.JPG

Összefogott a pesti galériaszíntér három nagyágyúja, hogy közösen énekeljék ki a magas cét: bemutassák a magyar neoavantgárdból kinőtt mai kortárs képzőművészetet. Ha már a mamutintézmények sorra vesztik el befolyásukat és jelentőségüket, az állam pedig látványos kivonul ebből a szektorból, akkor mostantól majd a kortárs galériák mondják meg, hogy mi a kánon és mi a művészettörténet.

A célcsoport így már nem a széles tömeg, hanem a nagyon-nagyon befolyásos külföldi szakértők (jött egy komoly delegáció a Tate múzeumóriás környékéről!), a tehetős gyűjtők, no meg a szokásos kiállításnéző keménymag.
_MG_3081.JPG
A szervezők: a külföldön legjobban csengő magyar művésznevekkel dolgozó fotógaléria, a Vintage, a legprogresszívabb nemzetközi körökbe pályázó Kisterem, és a legnagyobb produkciós kapacitással rendelkező acb Galéria.

Ők rakták össze a Bookmarks névre keresztelt kiállítást a néhai B55 Galéria kibérelt tereiben. Itt az egész '60-as, '70-es évekbeli neoavantgárd. Csupa-csupa múzeumi klasszikus, de nem a múzeumokból, hanem magángyűjteményekből. Van hűvösen elegáns, színcsíkos geometria – Bak Imre tálalásában:

_MG_3117.JPG


Struktúra-elemző, rakosgatós rendszerelmélet – Maurer Dóra jóvoltából:

_MG_3103.JPG

Lángoló szenvedélyű, megkínzott performansz-dokumentáció – a néhai Hajas Tiborra emlékezve:

_MG_3188_1.JPG

És polgárpukkasztóan pofonegyszerű fluxustárgyak – Szentjóby mester szíves engedélyével:

IMG_3144.JPG

Ezek között vannak agyonsztárolt kulcsművek, például Maurer minden egyes fotón eggyel tovább forgatott papírlapja, vagy Szentjóby kénlapos téglából fabrikált csehszlovák rádiója. Az előbbi formalista képanalízis, amit az előző Isztambuli Biennále miatt zabál a nemzetközi közönség, az utóbbi a '68-as prágai bevonulás ellen tiltakozó gesztus, aminek egyik remake-jét a tavalyi Documentán az egész világ láthatta.

A rangos – de ritkán látható – neoavantgárd főművekre egy rendszerváltás utáni konceptuális válogatás felel, valamiféle képzeletbeli hidat húzva a nyolcvanas évek fölött.

_MG_3152.JPG_MG_3134.JPGIMG_3289.JPG

A friss alkotások is próbálnak igazodni a kelet-európai formajegynek tartott buhera-életérzéshez és barkácshangulathoz. Várnai Gyula magnószalagos installációja és a fiatal Kaszás Tamás antiglobalista túlélő szánkója még ráhúzható erre a kaptafára, de a többiek már menthetetlenül profibb eszközökhöz nyúlnak. Titokzatos szenzorok, félbevágott autófelni és tökéletesen kivitelezett printek. És mindez a szezon legfontosabb kortárs kiállításán.

A riportfotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. A kiállítás ma zárt be, de még több kép megnézhető róla itt.

© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

Címkék:Hajas Tibor Vintage Maurer Dóra Kisterem Acb Galéria Bak Imre Szentjóby Tamás Várnai Gyula Kaszás Tamás Szólj hozzá!

Flashvisitor 2013.09.12. 15:47

Villámlátogatás Leopoldnál

Kiosztották a rangos kortárs képzőművészeti díjat, a Leopold Bloomot. Az idei nyertes már megvan, Nemes Csaba személyében, de a legjobb jelentkezők munkáiból válogatott kiállítás még szeptember végéig látható a Ludwig Múzeumban. A jelöltek ütős, profi anyaggal rukkoltak elő. Villámszemlénk következik.

_MG_2164.JPG_MG_2105.JPG_MG_2142.JPG
Kerekes Gábor trashreliefjein antik romok között csúcsrajáratott plázs, világunk törmelékeit Noé-bárkaként menekítő léghajók. Az újságkivágatokból összerótt kollázsok, mintha Bosch Földi paradicsomjának fogyasztói verzióit adnák. A pszichedelikus világvégét távcsővel is nézhetjük. Mellette függ Puklus Péter széthajtogatott gyufásdobozról készített fekete-fehér felvételének szikár egzisztencializmusa. A végletekig letisztult, szigorúan komponált képi világ egyszerre megejtően intim és hűvösen távolságtartó. Az oldalról beeső fényekkel megvilágított tárgycsendéletei és makett fotói felett Vermeer csendje lebeg. 

_MG_2137.JPG_MG_2358.JPG
A szintén fotós Alpern Bernadett személyes indíttatású sorozatában elhagyott vagy újrahasznosított európai zsinagógákat dokumentál. A kiállított kilenc képben nem érzem mélyrétegeiben kibontakozni a témát, sokkal inkább a különféle funkcióváltások (bolt, vívóterem vagy éjszakai bár) okozta első meglepetést.

_MG_2150.JPG
Szigethy Eszter projektje egy nálunk mindez idáig kevéssé exponált emberjogi problémára, a mexikói illegális bevándorlók helyzetére irányítja a figyelmet. Az interjúk és foglalkozások tapasztalatait dokumentumfilmben, illetve grafikákban összegezte az alkotó. Utóbbiak Hecker Péter stílusára emlékeztetnek.

_MG_2217.JPG
Adamkó Dávid installációi ötletesek, szépen kidolgozottak. Digitális terepasztalai, high-endet idéző berendezései a hatalom, a köztér és az egyén bonyolult viszonyrendszerét modellezik. Középpontban a Hősök tere helyszínanalízise, ahol összecsúszik a koncert, a propaganda és a pornó. Szabó Eszter több itt kiállított animált melóját már ismerheti a rutinos tárlatlátogató. Lestrapált arcok, a Macskafogó zárójelenete által inspirált antiutópia és a metróban rázkódó fejű szerzetesek (egy Sasetta-képről átemelve) adnak hírt a minket körülvevő világról. A művekhez hang is kapcsolódik, de sajnos túlkiabálják egymást.

Fabricius Anna fotóin és videóin folytatja a munka témájának szisztematikus feltárását. Improvizációs játékokon alapuló, frappáns sorozatai konkrét társadalmi jelenségeket visznek színre. Az eszmei töltet azonnal detonál, bár emiatt a címek épp annyira lazák, mint egy felvilágosodás-korabeli traktátus (pl. A Kapitalista új területet foglal).

_MG_2192.JPG

Vele szemközt Péter Ildikó az angol ipari forradalom épített örökségét dokumentáló fotósorozatával viszi tovább a piacgazdaság destruktív olvasatát. A mára lepusztult ipari nagyvárosokban kapta lencsevégre az idő és a kilátástalanság romboló munkáját. Az alkotói folyamatot környezettanulmányok kísérték.

Az idei Leopold Bloom-díj győztesétől Nemes Csabától három munka látható, amik az autoriter hatalom szelektáló természetét vizsgálják a festészet és az animáció nyelvén. Szimbóluma a tábor, ami disztópiaként művészlakópark, jelenként cigánytelep, múltként rezervátum, ahol az Apa fantomja kísért.

_MG_2197.JPG_MG_2088.JPG

A riportfotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. Még több kép itt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor
Leopold Bloom Art Award
Ludwig Múzeum, 2013. szeptember 7–29.

Címkék:Ludwig Múzeum Kerekes Gábor Puklus Péter Fabricius Anna Nemes Csaba Alpern Bernadett Adamkó Dávid Szigethy Eszter Szabó Eszter Péter Ildikó Leopold Bloom díj Szólj hozzá!

Chief Editor 2013.09.06. 15:11

Az akvárium alja

_MG_1592r.jpg

Egy jól összeszerelt villámkiállítással kezdtük a szezont, meglepő sikerrel. A friss számot bemutató helyszín ezúttal az Erzsébet téri komplexum hátsó, csupabeton galériája volt. Látványos modern kiállítótér, szürke falakkal és felülvilágító üvegkalitkával. (Kár, hogy az újabban Akvárium néven futó gödörkitöltő-létesítményt mindjárt átépítik – és ki tudja mi lesz a galériával!?)

A kiállítás festményeket kínált minden lehetséges kódfejtő és befogadó számára.

_MG_1502r.jpg
Hatházi László tornyot épített a műterme korábbi lakójától (egy jól eladható kommersz tájképfestő a képcsarnokos időkből) „ráhagyományozott” keretezett képekből. A festmények rejtélyes totemoszlopként nyúltak a födémig, elzárva a vásznakat a kíváncsi tekintetek elől. Nem véletlen: a pocsék képeket – a rossz nyelvek szerint – bedolgozó diákok gyártottak a művész úrnak, tragikusan alacsony színvonalon.

A másik oldalon Kaliczka Patrícia kínálta az érzéki látványörömben lubickoló – saját – vásznait. Az idén végzett, szemtelenül fiatal festőlány a lírai kelet-európai figurális tendencia új üdvöskéje, talányos, kicsit szürreális látványmixekkel.

_MG_1528r.jpg

_MG_1485r.jpg
Amennyire Kaliczka klasszikus, Szarka Péter annyira digitális. Illetve csak volt, mert a korábban számítógépes printorgiákban tobzódó képzőművész kiábrándult a technika adta lehetőségekből. Tapogatni valóan izgalmas, szilikonnal kiöntött új táblaképein azok a bizonyos CAPTCHA-kódok jelennek meg, amelyek a virtuális világban – a jelszavak bepötyögésénél – elválasztják egymástól a vírusos zombigépeket és a humán felhasználókat.

_MG_1506r.jpg
A kiállítás nagy öregje, Kovács Attila sokkal alapvetőbb kódokkal operál: az egyszerű igen–nemmel. A matematikai absztrakt struktúrákban utazó festő egész korai, 1958-as, apró papírképe a fekete, illetve üres kör bináris mágiájáról szól.

_MG_1494r.jpg
És ha túl sok lett volna a festészetből, akkor a nagyon fiatal (tavaly végzett) Tranker Kata meglepően érett és komoly installációja billent vissza a normális kerékvágásába. A vegyszert túlélő növényt, régi szépirodalmi köteteket, apró létrácskákat, papírfákat, egy magokkal kitöltött kitüntetés-tokot és egy talált jeruzsálemi turistafotót is magába foglaló, térmagasságú építmény címe ugyanis: Normal state of mind.

IMG_1471r.jpg

_MG_1474r.jpg
A kiállítás ezúttal is a frissen megjelent magazin reprói és művészei közül válogatott. Mert bizonyos műveket nem árt élőben megnézni!

A riportfotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. Még több kép itt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

A kiállítás vendéglátója az Art Moments fesztivál
2013. szeptember 4–5.

Címkék:Kaliczka Patrícia Akvárium Kovács Attila Flash Art Pop-up kiállítás Hatházi László Szarka Péter Tranker Kata Szólj hozzá!

Chief Editor 2013.08.24. 14:53

Tihany kortárs arca

_MG_0489r.jpg

A paprikafüzérek és cigánypecsenyék között utoljára Borsos Miklós hozott ide friss esztétikai muníciót a huszadik század derekán, a maga időtlen márványidoljaival és diófapác rajzaival. Az meg elég rég volt. De hát miért is ne? Tihanyt nem húzzák vissza a gulyáskommunista tömegturizmus liánjai. Ezt a játszmát Pécs elbukta (az utolsó hajó az EKF-fel elment), Szentendre majdnem megúszta, de végül belekeveredett a hitelpolip karjai közé (jelenleg reménytelenül süllyed). Tihany viszont jól muzsikál: évről évre növekednek a csinos bazaltkockával lerakott közterek, nyúlnak a bicikliutak, szaporodnak az intelligens kortárs építészeti megoldások. No és rátaláltak a levendulára, ami nemcsak remek városszimbólum, de trendi mediterrán kultúrnövény is.


Na de egy menő kortárs képzőművészeti vásár megrendezése nem túl merész vállalkozás?

IMG_0832r.jpg

A helyzet az, hogy a kortárs képzőművészet kórosan urbánus jelenség. Sőt. Nemcsak hogy a városokban tenyészik, de kifejezetten a grandiózus metropoliszokban. De mivel a magyar kultúrfinanszírozás – pláne nyáron – mindenek feletti értékként favorizálja a fesztiválozást, hát a kortárs képzőművészet is kaphat egyet. Valahová a pesti galériásoknak is el kell menniük a rövidke szabadságuk alatt! És mivel Tihanyban a legmagasabb az egy főre vetített nyaraló sportkupék aránya Magyarországon, a helyszín telitalálat. Van kellő számú művelt és/vagy sznob közönség, aki végigjárja a kompkikötőben felállított fesztiválsátrat, csipked a Villa Medici műanyagtányérjairól, szagolja a balatoni borokat és szemlézi a szponzor Audit.


Az Artplacc három dolgot vegyít kellemes koktéllá: az édesvizi yachtklub életérzést, a tihanyi kultúrtájat és a kortárs képzőművészeti műélvezetet.

IMG_0875r.jpg

IMG_0534r.jpg

_MG_0600r.jpg

IMG_0766r2.jpg
A fősátor úgy néz ki, mint egy mini art fair, de szinte senki se vásárol itt. Nem véletlen hívják inkább fesztiválnak magukat. A kiállítók ettől függetlenül a jobb pesti galériák – egész pontosan a jobb pesti galériák másod- és harmadvonala, mert a legjobb néhány idén nem jött el. Ettől függetlenül az anyag egész csinos lett, van könnyed popos olajfestészet, befőttesgumi-installáció, rideg-koncept absztrakt képecskék, lírai figurális vásznak és vidám mobilszobrok. Főként a szakmai körökben jól ismert fiatalok szerepelnek, plusz pár öreg – élő vagy holt – absztrakt legenda, Nádler Istvántól Hantai Simonig. A galériások biztosra mentek.

_MG_0625r.jpg

A szervezők pedig tovább habosították a programot. A frissen lekövezett felső sétányra felhúztak egy másik fóliasátrat, a képzőművészeti fotó és a kísérleti fényképezés pár kurrens képviselőjével. Festőivé felnagyított pixelek, személyes emlékfeldolgozás, dokumentarista ihlet, konceptuális stílusbravúrok. A régi vitorláskikötőnél partisátor, videóművészeti vetítés és vicces köztéri projektek: elhantolt könyv, nádfalú utacska és óriás borotvapenge. A köveket csapkodják a lágy hullámok, a nyugágyak a naplementére néznek, körben elszenesedett halcsontváz-szobrok. Nyár végi carpe diem.

Az Artplacc jól áll Tihanynak. Tihany jól áll az Artplaccnak.

IMG_0842r.jpg

A riportfotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. Még több kép itt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

2013. augusztus 16–20.

Címkék:vásár Tihany Artplacc Szólj hozzá!

Flashvisitor 2013.08.13. 15:19

Mit látott Hitler az ablakából?

Hát ezt:
02b_NFOWdas_fenster_still_jpg.jpg
A Ludwig Múzeum temperált termeiben nem csatlakoztatnak tarkónkba fémcsövet ahhoz, hogy a valóság nyomába eredjünk. Sőt, azon sem kell meditálnunk a markunkban szorongatott evőeszköz felett, hogy most melyikünk a kanál. Ennél sokrétűbb szellemi izgalmakhoz jutunk Ősz Gábor legújabb kiállításán.

_MG_0219r.jpg

_MG_0306r.jpg


Filozófiai alapfogalmak. Megismeréselméleti megközelítések. Képarcheológia. Ez a három kulcsszó ne ijesszen el senkit, mert a Háromszor három című kiállítás nem gőgösen intellektuális, hanem befogadó és együttgondolkodásra hívó. Közege sűrű, hűvös és mély. A nemzetközi karriert befutó magyar alkotó fotóival és videóival megmutatja a műhöz vezető gondolkodási folyamatot – ami korántsem zárul le annak létrehozásával.

A fotó és a film kapcsolatán keresztül a valóság megragadásának módjait kutatja. Mi van a kép belsejében?


_MG_0369r.jpg

_MG_0204r.jpg
A néző visszakerül a fényképészet hőskorába, amikor a kamera még építmény volt, a képrögzítés expedíció. Ősz olyan alapeljárásokat vesz elő, mint a nagyítás, a pozitív-negatív, a camera obscura. Mindezt gyakorlatban is megvalósítja: katonai betonbunkert alakít át sötét kamrává, stalkeri atmoszférájú üdülő folyósokhoz tervez mozgatható kameraszerkezetet. (Az előkészületekről dokumentumfilmet is láthatunk az utolsó előtti teremben.)

_MG_0390r.jpg

Végtelen tengerpartok, üres szobák tükörlabirintusa, képkockákkal feldarabolt hegytömb. A látogató nem pusztán természeti képződmények, hanem történelmi panorámák szemlélőjévé is válik. Azaz: mit látott a nemzetiszocialista munkás a Rügen-szigeti üdülő szobájából (Prora), a náci katona megfigyelő állásából (Folyékony horizont), és maga a Führer berghofi nyaralójából (Az ablak).

_MG_0184r.jpg
Nagyvonalú szellemi eleganciával, ugyanakkor precízen rendezett kiállítás. Különleges hatást eredményez a térkialakítás – olyan, mintha egy elhagyatott, impozáns villaépületben sétálnánk nagy fehér falakkal, földig omló függönyökkel.


Bolyongásra készteti a látogatót, de nem az elveszettség érzésével, hanem a felfedezés izgalmával.

Első kép: Ősz Gábor: Das Fenster (Az ablak), 2013, állókép a filmből © a művész engedélyével

A riportfotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. Még több kép itt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

Háromszor három. Ludwig Múzeum, 2013. július 26. – november 3.

Címkék:camera obscura Ludwig Múzeum Hitler Ősz Gábor 4 komment

Chief Editor 2013.07.30. 14:09

A tudomány leölése

IMG_7784.JPG

Nézzük meg, milyen kortárs kiállítást érdemes megnézni a nyári pangás idején a fővárosban! Irány a FUGA építészeti központ és Albert Ádám pazar anyaga!


Albert egy természettudományi múzeum kellékeit varázsolta el a pinceszintet elfoglaló kiállításán. Dizájnérzékeny és áltudományos, nagyon-nagyon fifikás és nagyon-nagyon up-to-date.

IMG_7548.JPG

IMG_7675.JPG


Az egyik helyiségben öreg diavetítők, agyonretusált, homályos fekete-fehér fotókkal. Elmosódó növényillusztrációk dinoszauruszoknak való buja őserdővel, illetve kopár fásszárúakkal. Előttük pár valódi növény: pici zöld hajtások Petri-csészében, gondosan beállított nagyítók alatt. Épp térdmagasságban. A képzőművészet itt a természettudománynak és úgy általában a rendszeralkotó kutatói igénynek ad randevút. Emlékművet nem állít, hiszen Albert cinikusan, csupa macskaköröm között beszél az elnevezési rendek – felvilágosodásból eredő – tudományos optimizmusáról. (Innen a latin cím is, a DESCRIPTIO, azaz leírás.)

Nála a lámpagép üres kockarasztert vetít a pincefalra, a könyvtárból lopott fiókos szekrényben nincs egy darab karton se, az üvegharangok semmit sem védenek. A földgömbökről levakarták a térképet, majd egy karosszérialakatosnál színre fújták és felfényezték őket.


IMG_7585.JPG

IMG_7616.JPG

IMG_7587.JPG

IMG_7536.JPG

Minden őrülten (kissé a retróból merítve) dizájnérzékeny, a szépen csillogó glóbuszok, a gondosan esztergált talapzatok, a globális szállítmányozásra utaló óriásrajzok. Albert játékba hoz egy óriási teoretikus szövegtengert, a györgypéteri múzeumtanulmányoktól kezdve Carl von Linné biológiai elnevezéstanáig. De mindvégig kívül marad, fanyaran kérdezve, hogy mégis mi végre?

A világot „leírni” nem lehet, a tudományos produkció elillan, elenyészik, marad a szexi, szuperdizájnos tálalás.

IMG_7562.JPG

A fotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. Még több kép itt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

Albert Ádámról egy egész portrét közölt a Flash Art 2013/1. száma.

Címkék:FUGA Albert Ádám Szólj hozzá!

Chief Editor 2013.07.27. 10:44

Német Szilvi: Másik forgatókönyv – Roskó Gábor-interjú

 

Rosko_blog2.jpg

A mindig jó, a mindig rossz, és ahogy soha nem volt. Roskó Gáborral beszélgettünk a Modemben megrendezett kiállítása kapcsán. A szöveg rövidített változata a Flash Art 2013/3-as számában jelent meg. Itt a teljes verzió.


NSZ: A „történelem terhe” talán hatványozottan nyomasztó most, amikor a történelem szinte folyamatosan előtérben van. Mit gondolsz erről a különös kontextusról, hiszen a kiállításod üdítő módon bombázza alternatívákkal a hivatalos történelemfelfogást.


RG: Nagyon lényeges ez a pont, bár mindez már jóval régebben kezdődött: ’78 körül. Nem a mostani őrületes, középkori, destruktív disznóól miatt gondolom ezt így, hanem mert a hatalmak döntő többségükben rombolnak. Nem most, hanem már hatezer éve. Ebben nincs változás.


NSZ: Manapság viszont előszeretettel tiltanak be kiállításokat piszlicsáré dolgok miatt. Elég, ha valaki a tornaóra szigorát karikírozza ki. Elképzelhető, hogy a te kiállításodat kis túlzással azért sem tilthatták be, mert a hatalomnak nincsenek meg a kódjai a nem lineáris, nem teleologikus és nem klasszikus narratívával dolgozó történelemszemlélet olvasására? Ez a másfajta retorika okozhat lépéselőnyt?


RG: Az aktualitás persze nagyon fontos, de számomra nincs kiemelt szerepe. Egy kiragadott történelmi helyzet halálosan tönkre tudja tenni az életet – másrészt csupán egy láncszem a történelemből. Természetét tekintve egyik hatalom sem különbözik. Számomra az a szellemi feladvány, hogy lehetne elérni azt az ideális állapotot, amit a valóságos organikus demokrácia jelent.


NSZ: Mindig az egyetemes érvényű dolgok foglalkoztattak. Állatmeséid – szemben Parti Nagy Lajos magyar meséinek percpolitikai érdekeltségével – inkább egy függőleges tengely mentén hatolnak be az emberi lélekbe, erőteljesebben tipizálva az általános jelenségeket.


RG: Sokkal fontosabb az egyetemesség, az egyetemes kultúrtörténet, mint bármi más. Az, hogy Magyarország, igazából így nem jelent semmit – Isten bocsájtsa meg! Szeretem ezt a nyelvet, itt élek és imádom, de alkalomadtán sokkal jobban érdekel, mi van egy ír népmesében vagy az amerikai alkotmányban.


NSZ: Az értelmiség szerepvállalásának kérdésében tehát egyértelműen a politikamentes autonómia oldalán állsz.


RG: Jó konstelláció kérdése. Alkalomadtán Francisco Goya is elég jól reagált a saját aktualitására, vagy akár Hogarth. Még Picasso is rászaladt erre rövid időre. Ha kvalitás van benne, szerintem majdnem mindegy. De nagyon nehéz kvalitásosnak lenni az aktualitásban. Ha hiányzik belőle a minőség, abból bulvársajtó lesz. Ha valami csak egy óráig látszik, azt nem tudom elviselni. Egy mezopotámiai szobrot szeretek nézni, ami négyezer éve néz vissza.


NSZ: Szerinted érdekel még valakit a múlt? Vagy egy bizonyos idő elteltével már nem tudunk haragudni például a törökökre, mert meghódították az országot? Ha ez elévül vagy elmúlik, végül megszabadulunk a történelem terhétől...


RG: Pont az ellenkezője: én nem tudok megkönnyebbülni! Ezért találó A történelem terhe cím, amit Hornyik Sándor, a kiállítás kurátora ajánlott. A jégkorszakot ugyanúgy élem át, mint a mai napot. Nem tudom szétválasztani. Nekem a holokauszt, a délszláv háború, a Szent Bertalan éjszakája vagy a kiűzetés Spanyolországból egy és ugyanaz, nincs közöttük különbség.


NSZ: Melyik korszak foglalkoztat a legjobban?


RG: Nincs kedvenc korszak, de lehet a rokokó, az különösen érdekes volt.


NSZ: Kurátori felvezetőjében Hornyik Sándor úgy fogalmazott, hogy ezek „alternatív történelmek”. Ilyen lehet egy másik forgatókönyv, amikor például a szereplők ugyanazok, de a történeti narratíva vége más irányba fordul, például amikor a 17. században a Shakespeare-drámáknál eldöntötték, hogy mindig jó lesz a vége. Ilyenkor kvázi történelmi igazságszolgáltatás történik. Hiszel az ilyenfajta „revizionizmusban”?


RG: Ez nagyon erősen jelen van a kiállításban. Valahol megmosolyogtató, mert ilyenkor érzi az ember igazán tehetetlen mivoltát ahhoz képest, ami történt. Nem arról van szó, hogy „Vissza nekünk a Délvidéket!”, hanem arról, hogy igen, meg lehet változtatni egy történet végét, és lehet így, viccesen és egyben meghatóan igazságot szolgáltatni a kiszolgáltatottaknak.


NSZ: Ez a képzelet hatalma?


RG: Az emberi lénynek ennyi jut. Ilyen ironikus a ráhatása a dolgokra: nagyon kevés a valódi beleszólásunk.


NSZ: Ha az alternatívákról beszélünk, akkor vagy a történet vége változik meg, vagy egy olyan csoportra irányul a figyelem, akik kisebbségiek, kimaradtak vagy elfelejtődtek a hivatalos történetírásban. Esetleg az egész struktúra vagy keret széttörése is felvetődik, amikor kérdésessé válik az egész rendszer, és ezáltal indokolhatatlanná, hogy mikor kit húzol elő a pakliból. Ez a dadaista történetmesélés?

Rosko_blog1.jpg
RG: Nem gondolom, mivel nagyon célirányos ez a pakolászás. Inkább a Bertold Brecht-i attitűddel értek egyet, mint a dadával. Az előbbi elkötelezett valami felé. Nálam még lehet érezni, mi az a platform, ami mellett van, és mi az, ami ellen irányul: a mindenkori hatalom, a despotizmus és a hazug történelemszemlélet ellen. Új gondolatokat próbálok feléleszteni és a szereplőket újra láthatóvá tenni, miközben ennek inkább az ellenkezője a bevett gyakorlat. Profibbak vagyunk abban, hogy kiradírozzuk, eltöröljük vagy elégessük a tekercseket, hogy lefaragjuk a szobrok fejét, vagyis eltüntessük a nyomokat. Rengeteg a hazugságtömeg a történelemben. Ezért érdemes újra elővenni és tisztázni, hogy valójában mi történt.


NSZ: A figurák kiválasztására is céloztam, hogy mikor milyen történelmi személyiségek kerülnek elő a cilinderből.


RG: A festményeknél a szituációból adódik, kinek kell ott lennie, mi a jó „casting”. Nagyon ritka, hogy előre tudom, de ha megvan a színdarab, utána kell jól hozzáválogatni a szereplőket. A lényeg, hogy emblematikusan jó legyen és a helyzet se legyen egyértelmű vagy didaktikus.


NSZ: Mivel történelmi és kitalált személyiségeket vegyesen szerepeltetsz a képeiden, a közönség egyfajta történelmi kvízben találhatja magát. Ha nincs meg ezekről a háttérismeret, vagy csak az arcfelismerés nem megy, akkor az illető kimarad ebből az egész közös röhögésből?


RG: A barokk képekkel sem volt más a helyzet, sokszor homályba merül annak a protagonistának a kiléte, akit például darabokra tépnek a vadkanok a képen. Hacsak nincs odaírva a címbe. Régebben próbáltam én is valahogy odaírni, de ez lekopott. Ez a „stílusparódia” nagyban támaszkodik az európai barokk tradícióra, a színpadiasságra, ami csak egy szelet a kultúrtörténetből. Az ilyen egyensúlyvesztésekkel általában nem vagyok kibékülve.


NSZ: Tehát kijelenthető, hogy aki a cím elolvasása után se tudja, ki volt Kurt Weill, vagy miért tartjuk számon Jeremiás prófétát, akadályozottabban fér hozzá a történethez? Ennek folytán mégis létezik valami „tudáselit”, amivel szellemi közösséget vállalsz és összekacsintasz?


RG: Az egyetemes kultúrtörténetre építek mindenféle elitizmus nélkül. Hiszen pont a kirekesztettségről szól az egész. Nehéz kérdés, lehet-e olyan jeleket használni, amihez semmi se kell. Ilyen lehet az absztrakt, de ez olyan értelemben nem konszenzusos, hogy rögtön nem érti vagy elutasítja az emberek 96%-a. Azt hiszem nem létező kategória az olyan mű, amit mindenki ért, vagy mindenki egyformán ért, hiszen kultúrkörhöz, kontinenshez, generációhoz vagy privát történelemhez vannak kötve.


NSZ: Az állatmesék talán áthidalják ezeket a megértésbeli problémákat. Bár ott is alapozol az olvasottságra, például utalsz a Fukuyama-féle „történelmem vége” tézisre. Igaz, az átlag néző is elmorfondírozhat azon, hogy milyen is a történelem vége.


RG: Arra törekedtem, hogy az állatmeséknek legyen egy általános, vagy nagyon egyszerűen fordítható, prímér tartalma, a mögöttes mellett, ami annak is okoz némi szellemi szórakozást, aki kiérti az utalásrendszert.


NSZ: Ezzel visszacsatolunk a posztmodernhez, ami a törtélemmel kapcsolatban olyan diskurzusokat tart fenn, mint a mai ember történelmi süketsége vagy a mélyemlékezet kiiktatása. Ugyanakkor mégiscsak él valami furcsa történelemakarás, ami a fotó példátlan népszerűségében is utat talál.


RG: A polgári társadalmakban nagyon erősen előjött az új gazdaságtörténet, a mikrogazdaságtan, Braudelnek és az egész iskolájának köszönhetően. Ez volt a nagy áttörés az új világ, a demokratikus berendezkedés felé. Létezett jobboldali narratíva és baloldali narratíva, Braudelék azonban teljesen másképp kezdték csinálni. A mikrogazdaságot vették alapul: ez a „cetlitörténet”, a cetlik története. Olyan témát találtak fel ezzel, amit nem lehet kiforgatni, se ilyen se olyan oldalszimpátiával: az van ráírva, hogy 60 kg búzát adtak el a váci piacon, valaki átvette, majd felküldte Isztambulba és így tovább. A számoló- és vámcédulákat elemzi: mennyi gabona ment át Vácon, mennyi ment át az összes dunai kikötőhelyen. Vajon ez honnan jött, utána lehet-e annak nézni, hogy mennyit termeltek adott évben, amikor a területet valamilyen katonaság szállta meg. Ilyenkor kiderül például, hogy egy csomó dolog nem volt olyan szélsőséges, például a török megszállás közben is működött a mezőgazdaság és ez csak egy négyzetmilliméter az egész hálóból. A megfejtés az ember, az emberek cselekedetei, a mikrokörnyezetük, mert azt a rohadék birodalmak nem tudják kisajátítani. Az adatok benne vannak a leltárkönyvekben. A pici papirosokból építkezik a rendszer, amin nem lehet mit hazudni. Mindenkinek abból lett elege, hogy ezt meg ezt vagy „imperialista rablóháborúnak” nevezték, vagy hogy „a nagy vörös fenyegetés ellen a tisztaszívű magyar brigádoknak fel kellett kelniük”. Egyik se igaz. Rengeteg a hazugságtömeg a történelemben. Ezért érdemes tisztázni, hogy valójában mi történt. Miért kellett nekünk hadat üzenni a Szovjetunió ellen? Tényszerűen lehet eljárni.


NSZ: Az erőszakos cselekedetek, a hatalom és a terror eseményei a történelmi sarokkövek. Van egy olyan beszámoló, amiben azt írják, hogy a 712-t követő és megelőző évben nem történt semmi. A boldogság és béke időszaka általában nem számít.


RG: Az új gazdaságtörténet viszont pont erre koncentrál. A háború egy negatív szakasz, ami egy folyamatba illik, semmivel sem méltóbb a kiemelésre a többi eseménynél. Braudel a mezőgazdaságról, a rossz évszakokról, az éhínségről és az étel hozzáférhetőségéről, azaz a döntő dolgokról beszél. Hogyan változott a klíma mondjuk a középkorban, mit lehet erről tudni. Érdekes módon volt például egy kis jégkorszak a kora középkorban és ehhez hasonlók. A háborúnak semmi kivételezettsége nincs, sőt! A rezsimek szeretnek kapcsolódni a véres ügyekhez, a hétköznapokhoz kevésbé.

Rosko_blog2.jpg


NSz: Itt van például a napóleonos képed, ahol a hadvezér egy trópusi rovarral a kezében bámul kifelé a képből. Olyan szereplő, akit mindenki ismer a történelemből, de inkább a császárrá koronázási szertartás vagy Waterloo kulisszája előtt. Itt száműzetésben találjuk, ami az ókor óta egyenlő a politikai karaktergyilkossággal, vagyis a halállal.


RG: Napóleon pont ez a klisé: a hős, a győztes, a hadvezér, a mindentudó. A hatalmától megfosztott, rovarokat gyűjtő, vidéki házban magányosan élő, idősödő férfi képét nem szoktuk vele kapcsolatban használni.


NSZ: Nietzsche azért utálta a történelmet, mert szerinte csak azt képes érzékeltetni az emberekkel, hogy előttük már rég mindent megtettek, és ez elveszi a kedvüket a hősi cselekedetektől, amik viszont értelmet adhatnának az abszurd világnak. Nálad valahogy pont fordítva van, hiszen a hősök a legabszurdabb helyzetekben pózolnak.


RG: Nincs bennem semmi nosztalgia a heroikus dolgok iránt. Inkább törekszem a gondolkodásra való serkentésre. A kliséknek vagy az archéknak soha nem egy olvasatuk létezik. Azt szeretném sugallni, hogy a kérdésfeltevés a létezés alapja. A visszakérdezés. Tényleg így van? Mi lehetett? Mi lehet?


NSZ: A ma hősei nálad mégis a bulvárszereplők vagy a terroristák. Gondolok itt Madonnára vagy Oszáma bin Ládenre...


RG: Ezek viszonylag régebbi ügyek: akkoriban kicsit megharagudtam a világra, amiért beengedte ezt a sok bulvármarhaságot. Ma már nem érdekel. Annyira ironikusak ezek az öt perces sikerek, a nézettség, vagy az internet. Ha valaki nagyobbat tud hányni, mint a kortársai, akkor azt 3,5 millió ember lájkolja. Ez a pletykasajtó brit hagyomány, a királyi udvari pletykákból ismert. Azért idegesít ez halálra, mert egyértelműen a cselédvilág lecsapódása. Nekünk soha nem lesz olyan, de bele tudunk nézni a konyhába és meg tudjuk lesni, mit esznek a gazdagok. Nem úgy élni az életet, hogy büszke cselekvője legyek, bárhol is vagyok, autóversenyző vagy király, hanem leselkedni a gazdagok cselédszobáiba és örülni, hogy láttam az alsóneműjüket. Ezzel ki lehet nyírni az agyamat.


NSZ: És a terrorizmus?


RG: Az már olyan mértékű gonoszság volt, hogy átlépte ezeket a határokat. A Buddha szobrokon borult ki az egész, amiket felrobbantgattak. Jön egy gyönyörű, intelligens férfi pont a mezopotámiai, belső ázsiai kultúrából, és a legsötétebb gonoszsággal foglalkozik egész életében. Hite szerint persze nem, és olyanokat tesz, amik túlnyúlnak kontinenseken, kultúrákon, a békén, az elfogadáson, a vallások egymás mellett élésén. Mindennek az ellenkezőjét teszi, mintha tényleg lenne a Sátánnak egy földi lecsapódása. Intelligens és megfoghatatlan, de semmi sem szerepel a listáján, amiben az ember bízik, vagy szeret. Teljesen mást gondol a világról, a világ másik feléről jött, tehát úgy gondolja, elpusztíthat mindent, ami az útjába kerül, legyen az kecske, ember, gyerek, szobor, ház, falu vagy város. Máshonnan jöttem és kész. Ez váltotta ki belőlem a reakciót. De végül is nem egy manifeszt plakátot csináltam pirossal áthúzva, hanem egy mezopotámiai szobrot.


NSZ: Visszaoltva abba az archaikus formába, ami ellen fellépett.


RG: A formában még az az igazán pofátlan, hogy a kerámia egy falikút tulajdonképpen, amiben az ördög arra van kárhoztatva, hogy folyamatosan vizet köpjön, tehát segítsen az embereken. Részben a dél-amerikai, vagy tibeti kultúra hozzáállása is átszüremlik ebben a gesztusban, ahol a koponyát mint edényt használják. A tibetiek például esznek belőle, szakrális edényként használják a koponyafedelet. Ez a relativitás szerfelett izgat: hogy ami fontos, az máshol nem fontos. Az élet, ami hihetetlen érték, át van lépve ezerszer, nem érdekli, mit semmisít meg, mert van valami filozófia.


NSZ: Ha már beszéltünk a civilizációs különbségekről és kisebbségi csoportokról, akkor egy utolsó kérdés, némi feminista felütéssel: hol vannak a nők az egész történetben?


RG: Nem kérdés, hogy ugyanott: vagyis mindenki a maga helyén. Mindig többre tartottam a nőket, bár sokkal kevesebb van a képeken belőlük, valahogy nem tudtam ezzel mit kezdeni, vagy nem oldottam meg rendesen.


NSZ: Mivel kevésbé voltak történelemalakító szerepben?


RG: Nem tudtam elég jól megcsinálni, vagy nem vagyok elég ügyes. Sőt, én abban bíztam, bár a történet kicsit megbicsaklott, hogy a 21. század a női évszázad lesz. A 20. század második felében rengeteg olyan „movement” volt, ami hihetetlen progresszívan hozzájárult mindenféle felszabadításhoz. Az AIDS elleni tüntetések, a vietnami háború alatti dolog, az mind csillagos ötös. Viszont beletorkollott most abba a versenybe, ahol a nők nem a saját útjukat választották, hanem elkezdtek pasik lenni „B-verzióban.

Roskó Gábor A történelem terhe című kiállítása április 28. – július 28. között tekinthető meg a debreceni Modemben.  Az interjú szerkesztett, rövidített változata a Flash Art 2013/3-as számában jelent meg.


 KÉPEK: © a művész és a Modem engedélyével, fotó: Modem

Címkék:MODEM Flash Art Roskó Gábor Szólj hozzá!