Chief Editor 2014.06.23. 20:58

Itt a vége

A Kortárs Delikát elhagyja a Flash Art Hungary magazint, a főszerkesztő leváltása miatt. A blog nem lankad, csak költözik, és mostantól saját zászlója alatt hajózik, erre: http://kortarsdelikat.blog.hu


A cél nem változott. Elég abból, hogy a magyar blogokon csak úgy ömlik a kortárs képzőművészetnek címkézett ötlettelen dizájn és digitális parasztvakítás! Mi megmondjuk, hogy mivel is érdemes foglalkozni és hogyan. Élvonalbeli kortárs képzőművészet zöldfülű képfogyasztóknak és vájtfülű trendvadászoknak.The End.gif

A gif alapjául szolgáló fotót hűséges képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette Keresztes Zsófia szobráról.
© Kortárs Delikát / Erdei Gábor

Címkék:kORTÁRS dELIKÁT Szólj hozzá!

Chief Editor 2014.04.22. 11:58

Top 6 mű

_MG_4615r.jpgMegkerestük a hat legerősebb, nagyon friss, még meleg műalkotást, amit a kortárs magyar színtér fiatal nemzedéke megszült nekünk. Segítségünkre volt a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása, az a fórum, ahol a szakmai zsűri által kirostált legjobbak bemutathatják műveiket – a Műcsarnok tágas termeiben. A „Derkó” két-három évtizede elég pontos barométere a kortárs magyar képzőművészetnek, jelzi, hogy kik a helyi nyersanyagból és hagyományokból dolgozó, de a nemzetköziség felé kacsingató hazai színtér aktuális reménységei.

Kiválasztottuk a hat legjobb, vadonatúj alkotást, egy kis iránytűként, hogy mindenki el tudjon igazodni a kortárs művészet hazai dzsungelében. Következzék a top 6!

≡ Kezdjük a sort mindjárt az elegánsan rendezett kiállítás legbrutálisabb alkotásával, Karsai Dániel szobrával. Az amúgy remek fiatal festő most szivacsdarabokból celluxozott össze egy michelangelói izmokat ficegtető férfitorzót. A szemétből épített trash akt szopja a hüvelykujját, ugrásra készen, sunyi indulatokat és agresszióhullámokat generálva.
_MG_4614r.jpg
≡ A képzeletbeli dobogóra felkívánkozott még a legós táblaképeiről jól ismert Felsmann István is. Most nem a szórakoztató képecskéi, hanem a rongyos szőnyegen felállított mini zenekara miatt. Ázsiai cuki-faktorral támadó installáció, meditatív derűvel felspriccelve: a kínai éttermek integető szerencsecicái pengetik unott egykedvűséggel a gitárhúrokat és a cint. Szerzetesi monotónia és rock&roll.
Felsmann.gif
≡ A harmadik helyezést Blahó Borbálának osztottuk. Épületfantáziái is csinosak, de a lágyan csilingelő installációja előtt muszáj megállni: apró, fabrikált ringlispilen megy körbe két lovacska, rávetítve egy zöldellő park, feketével rajzolva ki a forgó szerkezet árnyékát a falon. Költői és melankolikus.  
_MG_4550r.jpg
≡ És itt még nincs vége. Martin Henriknek se tudtunk ellenállni. A szobrász évek óta építi űrbeli fake-gyűjteményét. Nehezen tudtunk dönteni a márványból kifaragott medveállatka és a meteorral agyoncsapott kazettás magnó között. Mivel az egész érezhetően egy gondolatkör része (a többi kiállított művével együtt), inkább nem is szedtük őket darabjaikra.
_MG_4495r.jpgMartin.gif
≡ Pintér Dia intelligens kis táblakép-sorozata is felkívánkozott a listánkra. Semmi extra: apró képek, ezüst fólia, pár papírcsík. Érzékeny és trendi félabsztrakt félkollázsok.
Pintér D.gif
≡ Tranker Katát nem kell bemutatni. Mindig magabiztosan hozza ugyanazt a színvonalat. Ollóval vagdosott papírok, falécek, talált fotók, egy kis föld, üvegcsék, kopott gerincű könyvek. Tranker okos installációkat épít, üdítően magabiztos kézzel. Nála sem könnyű egymástól különválasztani az egyes műveket, mert egy egységgé folynak össze.

_MG_4644r.jpg_MG_4645r.jpg

A fotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. A Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása 2014. április 27-éig látható a Műcsarnokban, a Pécsi József-ösztöndíjasok anyagával együtt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

Címkék:Műcsarnok Tranker Kata Felsmann István Karsai Dániel Pintér Dia Blahó Borbála Martin Henrik Derkovits-ösztöndíj Szólj hozzá!

Chief Editor 2014.03.20. 15:48

Amit muszáj megnézni gyorsan!

_MG_1980r.jpgMég hogy nincs elég jó kortárs kiállítás Budapesten? Hogy egy kultúrsivatagban élünk? Kiválogatni is nehéz volt azt a kettőt az aktuális tárlatok közül, amit muszáj megnézni!
Nuur1.gif
Ritkán jön ilyen feltörekvő nemzetközi üstökös Pestre kiállítani, mint az iráni születésű, holland Navid Nuur. A Trafónak mégis sikerült levadásznia egy egyéni kiállítás erejéig. Fifikás monokróm-absztrakt gesztusok és a festészet határainak körbejárása: fényvisszaverő képek sötétkamrában, festékhez kevert vitamin, színes gyurmák. Plusz hétköznapi élmények bedolgozása a diszlexiától a gördeszkáig.

Nuur hol gyurmát nyomkod a falra:
_MG_1936k.jpg
Hol monokróm festményeket készített heves füstöléssel:
_MG_1970r.jpg
Vagy csinál egy hosszú interjút – magával a fekete színnel!
_MG_2188k.jpg
A sötétkamrában pedig meg kell küzdeni a festmény látványáért:
_MG_2019k.jpgIMG_2024k.jpg

≡ ≡ ≡

Puklus1.gif

Nuurral ellentétben Puklus Péter fotós és magyar. Annak a fiatal nemzedéknek a tagja, akit már jobban érdekel a média természeténél a fénykép képzőművészeti kontextusa és tálalása. Nagyon frappáns kiállítást rendezett a Trapéz Galériában, egy készülő fotókönyv anyagából válogatva. A téma egy fiktív szerelmi történet a sorsüldözött 20. századi Kelet-Európából.

 

Részvevők:

 

Egy alig olvasható grafiti (Life is techno).

_MG_2083k.jpg
Két barkácsolt konstruktivista felszabadulási emlékmű.

_MG_2137k.jpg
_MG_2094k.jpg
Egy műtermi árnyékokat vető, reflektorokkal felvértezett létra és pár fotó.
_MG_2070k.jpg
Meg egy pörgethető fotófüzet.
Puklus2.gif

≡ ≡ ≡


És akkor még nem beszéltünk a szintén Budapesten ralizó párizsi magyarokról, a feltörekvő Société Réaliste duóról és a kilencven feletti absztrakt madame-ról, Reigl Juditról! (De talán még beszélünk róluk, csak kicsit később.)

A fotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. Még több kép itt és itt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor
Navid Nuur Color me Closely című kiállítása 2014. március 23-ig látható a Trafó Galériában.
Puklus Péter Texts and Signs (The Epic Love Story of a Warrior) című kiállítása 2014. április 4-éig látható a Trapéz Galériában.

Címkék:Puklus Péter Navid Nuur Trafó Galéria Trapéz Galéria 4 komment

Chief Editor 2014.03.07. 20:09

Banksy hosszú árnyéka

_MG_1553r.jpgIMG_1632r.jpg

Kezdetben volt Banksy. A street art atyja, propagátora, megszemélyesítője, aukciós sztárja és élő legendája. Street artosok persze voltak Banksy előtt is, de hogy a műfajból köznyelvi kifejezés lett, az bizony neki köszönhető.
Kissmiklós2.gif
A kortárs képzőművészet időről időre tesz egy kört az utcán: az ötvenes években a brutális art brut rákapott a vakolatba karcolt jelekre, a nyolcvanas évek New York-i szcénája mennybe vitte a metrókocsis graffitit, a kétezres évek pedig lejtett egy kört a street arttal.

Azzal párhuzamosan, ahogy a street art köznyelvi fogalommá, romkocsma dizájnná és blogtémává vált (még a kortárs képzőművészetre nem kifejezetten fogékony magyar interneten is), a kortárs színtéren menthetetlenül kiment a divatból. Utoljára 2008 előtt volt időszerű komoly mennyiségű street artot csöpögtetni egy kiállításba. Ettől függetlenül a Banksyn felnőtt művésznemzedék számára a pár klasszikus Banksy-akció mindig is műfajteremtő marad! Például a múzeumba csempészett mai lelet vagy a gegekkel „eltérített” köztéri szobrok. A street art hullám ugyan levonult, de a pár klasszikus minta itt kísért, valahol a dizájn és a képzőművészet határterületén.

_MG_1544r.jpg_MG_1556r.jpg

A mai Budapesten is ott molyolnak a fiúk a bristoli fenegyerek árnyékában. Huszti János (Jancsi) például becsempészett egy grafiti töredéket (származási hely: Filatorigát HÉV-megálló) a Néprajzi Múzeumba. Meg felúsztatott egy hímzett orrú plüssdelfint a Városliget egyik szökőkútjára.


Jancsi1.gifJancsi2.gif
Kiss Miklós (óh, pardon: kissmiklos) képzőművész-dizájner és brandcsináló pedig évek óta csempész arany svábbogarakat olyan neves európai múzeumokba, mint a londoni Tate Modern vagy a párizsi Pompidou. Sok mindent egyesít a projekt, az atavisztikus bogáriszonyt, az arany szkarabeusz mágiáját, a graffitis adrenalinfröccsöt, a brandépítő internetes akciót és a nagyok vállára felkapaszkodó új tehetség élni akarását.

 


Kiss Miklós most csavart egyet a – nem túl bonyolult – sémán. 12 000 műanyag csótányt állított hadrendbe a Műcsarnok grandiózus dísztermében. Minden látogató hazavihet egyet a csillogó műanyag szörnyecskék közül, reménykedve, hogy épp rá jut majd az egyetlen darab 14 karátos, színarany ízeltlábú.
Kissmiklós1.gif
Múzeumhack, köztéri beavatkozás, aranycsótány. Mindez három nap alatt történt Pesten. Ki mondja, hogy Banksy nem örök?
IMG_1640r.jpgIMG_1657r.jpg

A GOLDENROACH-fotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor
Kissmiklos GOLDENROACH Unlimited című kiállítása 2014. március 7– 30. között látható a Műcsarnokban.

Címkék:Banksy Műcsarnok Kiss Miklós Huszti János 1 komment

Chief Editor 2014.03.05. 21:49

Vékony Délia: Valamennyi valóság

Baditz2.gif„Különleges helyzetben vagyok ma este. Nemcsak azért, mert szerintem egy összetett és izgalmas anyag megnyitójához készülök hozzájárulni egy-pár gondolattal, hanem azért is, mert Gyulát – minden fennhéjázás nélkül –, talán nálam jobban nagyon kevesen ismerik. Nem titok, Gyula – akit szerintem sosem hívok így – az élettársam. Ugyan megnyitottam már jópár kiállítást, de ilyen közeli kapcsolatban még sosem álltam tanulmányom tárgyával. A rám mért szerep tehát több szempontból is hálátlan. Először is, ha Gyulának, aki egyébként legkeményebb kritikusom, nem tetszik majd a mondanivalóm, kb. egy hétig kínoz majd a rossz szöveg miatt. Másodszor, ha valakihez annyira közel kerülnek egy művész alkotásai, mint Gyula munkái énhozzám, felmerül a kérdés, hogy vajon a rengeteg élményből mit ragadjon ki egy kiállításmegnyitó számára?

Jelen megnyitó kapcsán tehát arra teszek kísérletet, hogy barátnőként ÉS művészettörténészként viszonyuljak Gyulához és Gyula munkáihoz, kíváncsi vagyok ugyanis, hogy hogyan hangzik az, amikor a 'feleség' nem magánéleti titkokat tállal ki, hanem párja szakmai életére reflektál? Vágjunk bele!  
_MG_0925k.jpg
Hajlamosak vagyunk a művészekről azt gondolni, hogy ők valami földöntúli, föld feletti lények, akik az alkotói folyamat alatt transzcendentális energiákkal összekapcsolódva hoznak létre, mondjuk ki őszintén; egy csodát. A művészettörténész szerepe az, hogy tolmácsoljon, próbáljon utat nyitni a szegény halandó számára a művészethez, megközelítve azt az X faktort, amitől a mű olyan átütő, hogy megérdemli kiemelt helyzetét a kultúrában.

Ez a zseni mítosz régről indul, és a művészet és művészek autonómiája szempontjából fontos oka és eszköze volt a művészet más diszciplínáktól – legyen az tudomány vagy kézművesség – való elválásában. A kanti, majd a kiforrott formalista megközelítés, illetve a romantika tovább építette ezt a mítoszt, amíg lassan a magas művészet – a modernizmus tetőzésével – tényleg a kultúra fellegvára lett, templom-szerű épületekben (múzeum) állíttatott ki, ahol csendes áhítatban szemlélték a földi halandók. A művész személyét mint valami heroikus alkotót állította be a kánon, aki csodával határos érintésével (a művész keze), megalkotja az eredeti művet. A művész ebben a zeuszi szerepben a földi lét fölött lebeg, és minden bűne, melyet a halandókon elkövet, megbocsáttatik.
_MG_0994k.jpg
Hogyha esetleg vannak Önök között olyan fiatal művészettörténészek, akikben van még ilyesfajta illúzió, javaslom, hogy költözzenek össze egy szobrásszal, és garantálom, hogy néhány héten belül teljes kijózanodás következik! Miért is? Mert az ember rájön, hogy reggelente egy teljesen hétköznapi emberrel ébred, aki ugyanúgy nehezen kel fel, mint mindenki más, aki hisztizik, ha nincs otthon reggeli és morogva megy fel a műterembe, miközben azt próbálja kisilabizálni, hogy melyik méhviaszra, műgyantára, acéltálcára mennyi pénzt szánjon, hova tette a pormaszkját, hogy legalább a grafitozás után 10 négyzetcentiméteren ne úgy nézzen ki, mint egy kéményseprő, vagy hogy hogyan hajoljon úgy az olvadó méhviaszos tálcái fölé, hogy ne ragadjon be a dereka megint egy hónapig. A művész az, aki folyamatos harcban áll az anyaggal, na nem azért, mert az istenek nehezen szülnek, hanem azért, mert az a kurva tálca rossz irányba lejt, illetve a túl sok – hogy kell mondani szakszerűen? –  taldum (magyarul hintőpor) miatt túl gyorsan húz az akrisztál. Az alkotói folyamat az, amikor Isaszegen az unokaöcs – a két méteres kicsi Matyika – segítségével egy olajoshordóban égnek az – itt látható – farönkök, és megy a variálás, hogy a báty fahulladékából vajon mennyit lehet még beáldozni, hogy az óriásrönkök mindenhol elszenesedjenek.

Az alkotói folyamat tehát lehet vagány és macho, a héroszitól azonban messze van. És mégis, annak ellenére, hogy mindezeknek én tudatában vagyok, amikor felmegyek a műterembe a koszos szobrászomhoz, valami történik, ami megint felbolygatja bennem a művészet különleges helyzetére vonatkozó kérdéseket.
_MG_0931k.jpg
Létrejön ugyanis egy találkozás az alkotásokkal, amik immáron saját életre kelnek, Alfred Gell szavaival élve, indexekké válnak. Hogy mi az index? A füst például a tűz indexe. Jelzi is a tüzet, de maga a tűz is, ugyanakkor egy különálló, független entitás. Gell szerint ilyen a művészet. Jelölő, mely egy saját magán kívül álló jelenségre utal, de több ennél, hiszen mindeközben saját maga önálló lényként kel életre és vesz részt abban a kommunikációban, amit kultúrának hívunk. Nem kellenek ide Gólemek és Galateák, a műalkotások így is a kultúra (és az életünk) aktív ágensei. Ezekkel az indexekkel a találkozás azért nagyon ritka és különleges, mert érdek nélküli.

Hova kalauzol minket ez a haszonvágytól mentes kapcsolat? Ha a művészetet valamilyen absztrakt térbe szeretnénk helyezni (mivel elvetettük a magasztos géniusz szféráját), azt javaslom, hogy ahelyett, hogy felfele keresünk, kutassunk lent. Lacannak van egy hármasa, amivel az emberi személyiségfejlődést szereti körülírni, a Valós, Képzelt és Szimbolikus hármasa. A művészetet a Képzelt síkjába szokták sorolni. Lacan szerint az egyén a Valósból indulva a Képzelten keresztül épít fel egy Szimbolikus világot, amit majd a saját életének tud nevezni és végül el is hiszi róla, hogy az valóban a sajátja; így kell élnie, másként nem is lehetne. A Szimbolikus tehát a Képzeltből táplálkozik. De akkor vajon a Képzelt az honnan fakad? Mondhatjuk azt, hogy felnőtt korban a Képzelt akkor buggyan fel, amikor a Szimbolikus pajzsán rés támad, tehát világunk (életünk) gondosan épített alapjai megremegnek, lehet ez trauma következménye, például kirúgnak a munkahelyről, elhagy az asszony, vagy pusztán az, hogy rájövünk, ahogy eddig néztük a világot, az már nem működik tovább. Ilyenkor megreped a Szimbolikus szövete és ezekbe a repedésekbe (rupture) türemkedik be ismét a Valós – tehát a fájdalom vagy egy megváltozott tudatállapot, vagy jelen esetben alkotói indulat Valója – és innen indul el útjára ismét a Képzelt. Ez azért egy produktív tér, mert – eleinte ugyan nehéz, hiszen az életünk valamilyen formában összeomlik –, de ilyenkor ismét merünk álmodni. Egy átlagember ideális esetben ezzel az állapottal életében 5–7- szer találkozik. Egy művész így éli a mindennapjait. Képzelt térből táplálkozik és hozza azt létre, olyan köztes teret, amely a Valós és a Szimbolikus síkból táplálkozva, előre nem meghatározható, célokhoz és konvenciókhoz nem alkalmazkodó, telített potenciálként foglalja magába a lehetséges születendő világok sokaságát.

Az érdekes a dologban az, hogy sok olyan Képzelt tér van, amihez majdnem mindenki tud viszonyulni.  Ez persze felveti a jungi archetípusok és a kollektív tudattalan elméletét, rámutatva egy olyan civilizáció és épített világ mögötti nyelvre, amely minden emberben egyaránt jelen van és alap formákban mutatkozik meg, társadalomtól és kultúrától függetlenül. És valóban, talán kultúrától, tanultságtól és civilizációtól mentesen élnek bennünk alap formák és tartalmak, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, beszélnek hozzánk.
_MG_0935k.jpg_MG_0945k.jpg_MG_0975k.jpg
Hiszen miért van az, hogy mindannyiunknak jelentenek valamit a kiégett farönkök, amik pici zárványokként magukba rejtik a vizet, az élet lehetőségének pislákoló jeleit? Honnan fakad az, hogy ezek a kicsi vizek már-már természetellenes, olaj-szerű folyadéknak is kinézhetnek, melyek az organikus, halott és szénné átalakuló fa anyagának geometrikus struktúráját mérgezik? Miért látunk sejteket, burjánzó életet az olvadó méhviaszban és miért asszociálhatunk egy univerzum keletkezésére a lehűtött formákban illetve a méhviaszról vett nyomatokban? Miért borzongunk bele, hogy a természetes áramlás elve alapján áramló olaj hatszögű sejteket hoz létre teljesen magától, a természet törvénye által, és mivel mindezt egy indusztriális tálalásban látjuk, egyből a mesterséges élet és az abban rejlő mefisztói lehetőségekre asszociálunk? Vagy miért érezzük magunkat olyan szépen, melankolikusan magányosnak az elegánsan lehulló ezüstcseppeket nézve?  

Ugyan nagyon különböző asszociációink születhetnek, egy dolog biztos: Gyula műveit szemlélve nem gondolunk (közvetlenül) az MMA-ra, Orbán Viktorra, illetve a 310 ft-os euró árfolyamra. Ezek a munkák és az ilyenfajta művészet létezésünk mélységeire és sokoldalúságára kérdez és mutat rá, rést teremtve olyan egzisztencialista kérdéseknek, amikre a hétköznapi rohanásban nem gondolnánk.
Baditz1.gif
Ezekre a kérdésekre a művészet folyamatosan visszatér, mint például arra, hogy vannak-e tökéletes rendszerek a világunk mögött? Vannak-e eredeti, ősi formák? A mesterséges világ mennyire természetes? Létezik-e egyáltalán ez a kettősség: természetes és mesterséges? Kinek a valóságát élem? Az én képzeletem valóság? Mit tesz a képzelet, melyik valósággal?

Az hiszem, valami olyasmiről lehet szó, hogy a művészet valóban egy köztes világot teremt. A Szimbolikus világunk szövete megreped, beáramlik a Valós és a Képzelet erejével teremtődik egy harmadik világ, mely magában létezik, ugyanakkor a kettőt kapcsolja össze. Jacques Ranciere ezt így fogalmazta meg: „A fikció a munka, amely előidézi a disszenzust, amely megváltoztatja az érzéki megjelenítés módjait és kimondási formáit, megváltoztatva … a méretarányokat vagy a ritmusokat, új viszonyokat létesítve látszat és valóság … és annak jelentése között.”

Tehát ebben a megrepedt, köztes, létező illetve nem-létező, külső és belső világok megalkotására lehetőséget teremtő térben, ebben a Valamennyi valóságban koccintsunk most a művész egészségére!”

 

A fotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. Még több fotó itt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

Elhangzott Baditz Gyula Valamennyi valóság című kiállításának megnyitóján, 2014. február 25-én, a Parthenón-fríz Teremben. A kiállítás még március 8-ig látható.

Címkék:megnyitó Baditz Gyula Parthenón-fríz Terem Szólj hozzá!

Chief Editor 2014.02.26. 13:33

Gyártósoron

_MG_3764.JPGHogy senki se mondja, hogy nincs jó új festészet Magyarországon! A legutolsó Flash Artban meginterjúvoltuk a világ jó pár szemtelenül fiatal kurrens festőtehetségét. A lap pár magyar szereplőjének részvételével pedig összeállítottunk egy lendületes képválogatást, pop-up formában.
_MG_3625.JPG
Tudjuk jól, hogy a táblakép ismét reneszánszát éli a nemzetközi porondon. Mi másról szólhatott volna az aktuális villámkiállításunk (Gyártósoron), mint a festészetről magáról, ami rendületlen termeli a produktumokat a végtelen esztétikai gyártósoron?
Huszti_1.gif
Kezdtük egy szórakoztatóipari termékkel, a lapra ragasztott legókockákkal, és legókockákra ragasztott címlappal. (Ami megint csak felkerült egy legókockás táblára.) A játékmester egy most végzett fiatal grafikus, Felsmann István.
_MG_3508.JPG_MG_3506.JPG
Ugyanez a technika közelről:
_MG_3715.JPG
Az egy estés kiállítás Barabás Zsófi organikus gomolygásba oltott geometrikus formáival folytatódott, a „városi szövettannal”.
_MG_3579.JPG
Utána Bánki Ákos fröcskölte ki magából minden szenvedélyét, képalkotó és képromboló ösztönét. A falon egy régebbi performansz-féleség nyomai, ráfestett gesztusokkal és ráragasztott pszichológiai pöttyökkel.
_MG_3666.JPGBánki.gif
Az őserővel szemben OSB lapra mázolt elnagyolt, mégis fájóan festői ügynökportrék sorakoztak. A levéltárak dossziéiból kerültek elő – rá lehet keresni a leltári számukra! Hulladék anyag, rutinszerű festő robot, elhordható, filléres képek. Huszti János az ajándékozás édes máza alá rejti a múltfeltárás keserű piruláját. (Hamarosan ismét elkótyavetyél pár képet!) Az ügynökportrék ipari miliőben készültek, egy vidéki üveggyárban, és itt, a helyszínen, a PP Center egykori gyártócsarnokaiban.
_MG_3663.JPG
A gegek és érzelmek után a „legújabb geometrikus” Szinyova Gergő csillogtatja meg nem-geometrikus vénáját. Hűvösen profi vásznak, pár rejtett gesztussal – például a vászon fonákjára fújt festékcsíkokkal. Cinikus formalizmus.
Szinyova_1.gif
A sarok öntött betonján Albert Ádám olt ki minden történetmesélő kényszert. Abszolút zéró zománclapokon: a három alapszín monokróm mágiája.
_MG_3696.JPG
A monokróm után is van élet, a pop-up kiállítás közönsége a Partizán Galéria termeiben Vörösbegyet kortyolt és karamelles kukoricát ropogtatott. Hogy a képek gyártósorát újra és újra végigjárhassa.
_MG_3602.JPG_MG_3907.JPG_MG_3698.JPG

 

 

A riportfotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. Még több kép itt.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor
A Gyártósoron című, Flash Art pop-up kiállítás 2014. február 21-én volt látható a PP Centerben vándorló Partizán Galéria éppen aktuális helyszínén.

Címkék:festészet monokróm Flash Art Pop-up kiállítás Albert Ádám Felsmann István Barabás Zsófi Bánki Ákos Husztti János Szinyova Gergő Partizán Műterem és Galéria 53 komment

Chief Editor 2014.02.04. 13:59

Halálszag és irónia

01_MG_1170r.jpg
A natura morta itt nem régimódi csendélet, hanem hátborzongással és kajánsággal kitömött Halálos természet. A pesti Horror Színtér Debrecenben haknizik, nagy sikerrel. A MODEM rezidens kurátora összetrombitálta az élőhalott kamaszok és a túlvilágias Ophéliák seregét egy sűrűn megpakolt, középméretű kiállítás erejéig.

A koncepció szerint a poszthumán kor félig sci-fibe, félig horrorba oltott Új Emberének képzőművészeti megtestesüléseit várhatjuk: kiborgokat és szuper alembereket. Amit a zsúfolt termekben látunk, az kamaszszorongás a köbön, az örök emberi iszonyok és pszichés zsákutcák elegánsan tálalt, képzőművészeti feloldásai.

Ráhangolódásként Verebics Ágnes rángatja meg egy – vészjóslóan fekete – nyúl grabancát:
02_MG_1142r.jpg
Majd Péli Barna nyom a víz alá bestiális zombi hadseregével. Kevés riasztóbb szoborcsoport készült Magyarországon az elmúlt pár évben: medvefejű erőemberek abuzálják a sorsukra váró szerencsétleneket.
03_MG_1258r.jpg
Kovách Gergő sokkal szórakoztatóbban nyúlt a purhabhoz:
04_MG_1227r.jpg
Kis Róka Csaba, a horror színtér új favoritja, nem maradhatott ki. Itt éppen egy Reform-kori Télapóval végezteti ki a kisúttörőt:
05_MG_1246r.jpg
Moizer Zsuzsa önarcképes Laokoonja a brutális fiúkörnyezetben néma sikollyá halkul:
06_MG_1162r.jpg
Karácsonyi László játékokból fabrikált szobrai már a Flash Art címlapját is megjárták. Itt a könnyedebb vonalat képviselik.
07_MG_1189r.jpg
Szöllősi Géza, a Taxidermia díszletfelelőse, a szokásos preparátumállatokkal érkezett. Nem friss munkák, de megunhatatlanok, különösen ez a róka:
08_MG_1280r.jpg
Végezetül még egy önfeledt geg Karácsonyitól:
_MG_1153r.jpg

A fotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette. A Halálos természet című kiállítás 2014. március 2-áig látható a debreceni MODEM-ben.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

Címkék:MODEM Péli Barna Verebics Ágnes Kovách Gergő Kis Róka Csaba Moizer Zsuzsa Karácsonyi László Szöllősi Géza 2 komment

Német Szilvi 2013.12.10. 10:49

Marko Tadić: Budapest kedvenc horvátja

IMG_6729b.jpgMarko Tadić (1980) az itthon legtöbbet foglalkoztatott horvát képzőművészek egyike. Legalábbis ezt a kimutatást erősíti a kereskedelmi galériák kínálatában egyre sűrűsödő fellépése. Tadić munkáit Sárvári Zita kurátor vezette be a fővárosi műkereskedelem helyszíneire: tavaly a Dovinban egy csoportos, idén ősszel a Trapézban pedig egy önálló kiállítás erejéig tűnt fel, de filmjei futottak a Crosstalk Video Art Festival hivatalos versenyanyagában, digitális oeuvre-je pedig a Video Presentation-sorozatban külön kiadást ért meg. A két hete zárt Art Market Budapesten az ideérkező horvát galériák (Apoteka és Greta) standjain is szerepelt. Törékeny testű, „neomodernista” ízléssel válogatott motívummontázsai – akár mozgóképen, akár papírlapon –  felfoghatók a varázstalanítás előtti világ artefaktumainak kirakós játékaként. Muszáj volt leülni vele beszélgetni.

Tadic1.jpg„S ha már darab, tálald is sok darabban!
Mit érsz vele, ha egészben adod?”
(J. W. Goethe: Faust, Előszó)


Bevallom, hogy a beszélgetésre készülve rákerestem a blogodra, sőt egy kisebb ikonográfiai kutatást is végeztem a kezdőképed ügyében. A beazonosításban segítségemre volt a Google új, graphic search alkalmazása, ami konkrétan egy szakmát vág tönkre. Panofsky ennek nem örülne. Lényeg, hogy sikerült kiderítenem, hogy ez egy metszet Christopher Marlowe Doctor Faustusából vagy a sztori ismertebb változatából, Goethétől származik. (Érdekes amúgy, mennyire különböző a két szerzőnél a befejezés.) Ez a sztori már 400 éve tartja fogva képzeletünket, és sokat elárul az érdeklődésedről, hogy pont ezt a kerettörténetet választottad, ami az egyetemes világmagyarázatról és a mindenre kiterjedő tudásrendszerekről szól. Emiatt izgatott téged?

Azért választottam a Faustot blog-belépőnek, mert már lassan két éve nem hagy nyugton a történet. Az az ördögi késztetés, ami a tudás megszerzése felé hajtja az értelmiséget, folyton ott motoszkál nálam is a hátterében. Praktikusan a Faust nevével fémjelzett erő hajt. Rajta keresztül végzek finomhangolást a többi területen, ami hol a fotográfia, hol a film, hol a képzőművészet, vagy átfogóan a mindent magába szívó élet fejlődése. Különös tekintettel az olyan ugrásokra, mint amilyen a 19. és a 20. század fordulója, amikor egy pillanat alatt egész rendszerek lettek időszerűtlenek. Néhány sorozatban meg is próbáltam képi nyelvre átültetni ezt a folyamatot, ahogy a világra vonatkozó ismeretek fejlődnek, a természettől a technológiáig levezethetően. Ezeket az „első képeket” homage-ként értelmezem, vagy az akkori világ emlékműveként. Végül is a tudás keresése – a tudni akarás – az egyik legfontosabb történelmi mozgatórugó, miközben egy szörnyű átok is egyben.

A Trapéz Galériában rendezett önálló kiállításod alkalmával úgy nyilatkoztál a munkáidról, hogy leginkább a 20. századi történelem katalizálja a megszületésüket. Alain Badiou, francia filozófus szerint azonban ennél a századnál egyik korszak se éhezett jobban a valóságra. Hogy élnek egymás mellett munkáidban a valóság és a képzelet dolgai? Barátságos viszonyban?

A valós és valótlan kombinálásában ki kellett fejlesztenem egy újfajta dokumentációs technikát (ez sokszor áldokumentációs, „dokufikciós” vagy pszeudotörténeti keverék műfaj), vagyis olyan szemléltető anyagokat gyártok le, amelyek egy letűnt korszakot és jelenségeit elevenítik meg. Azáltal, hogy elmúlt időkből használok fel tényleges dokumentumokat és képeslapokat, új értelmet és helyet kölcsönözve nekik, egy új, párhuzamos dimenziót nyitok a létezésüknek, ami mégis hátborzongatóan ismerős.

Tadic2.jpg

Van az a mondás, miszerint a múltunk megválasztásával a jelenünk felett is döntünk, és fordítva. Az egyiket a másik igazolására használjuk fel. Te mit ajánlasz a nézőidnek, amivel azonosulhatnak?

Bizonyos szemszögből a munkáim elég irodalmiasak, egy adott módon olvashatók. Történeteket mesélnek el rengeteg vizuális töredék és tőmondatokból álló, általában többnyelvű szövegen keresztül. Mint egy nagyon hosszú feladvány, ismerős elemeket mutat fel, amelyekből a végén valami egészen más áll össze. A történeteken fonálként végighúzódó témák nem újak, nem én találom ki őket, egyetemesek és időtlenek. Emiatt működnek a műveim nagyon finoman és óvatosan, egymáshoz fonva a jelen és a múlt kereszthivatkozásait, nem pedig arcra irányzott ökölcsapásként.

A közelmúlt szisztematikus felgöngyölítésében ma a legkézreállóbb eszköz a fotográfia, egyfajta új historicizmus vesz erőt rajtunk, amikor lenyomjuk az exponáló gombot, hogy archiváljuk a jelen pillanatot; de ugyanolyan nyughatatlan az étvágyunk a régi felvételek, a ma már gyűjtői daraboknak számító analóg felvevőgépek területén is. Hogy kezdődött mindez nálad, a nagymamád padlásán vagy egy lomtalanításon? Nem tudom, Zágrábban van-e egyáltalán ilyesfajta szervezett akció, mint itt nálunk.

Már általános óta gyűjtöttem mindenféle ócskaságot, régiséget, idővel ez a mindenre kiterjedő gyűjtőszenvedély a képeslap, írásos dokumentum és fénykép hármasában állapodott meg. Az akadémia óta dolgozom bolhapiacon vagy a szemétben felfedezett talált tárgyakkal. Számomra ezek a régi leletek fontos kiindulópontot jelentettek a korábbi munkáim elkészítésében. Később a fából készült szuvenírek és képeslapok adták az új munkák „nyersanyagát”. A régi és az új tárgyak találkozása eredményezi a jelentésgazdagodást. Az „újjáélesztendő” objekteket nagy becsben tartom, a tárgyak testén a legkevesebb beavatkozást végzem, előre jól kigondolom, mi lesz belőlük.

Tadic6.jpg

Szintén egy korábbi nyilatkozatodból idézek, miszerint a múlt töredékeinek alapos megfigyelésével valamit a jövőből is megsejthetünk. Ez a gondolat a protestáns predesztinációt juttatja az eszembe, ahogy minden jelet alaposan megfigyeltek és elhelyeztek, abból a célból, hogy még életükben fogalmuk legyen, hogy végül a kárhozat vagy az üdvözülés vár-e rájuk odaát. Úgy tartod, hogy a múltból, mint egy recepteskönyvből kiolvashatunk bizonyos praktikákat a jövőre vonatkozóan? (Lásd Eronim Mox szakácskönyve A Verhovina madaraiban, ami az összetevők kiolvasásán túl a kiúttalan élethelyzetekre is megoldást ad!)

A gondolkodás és az újragondolás központi tételek az ember életében, nincs tényleges holja és mikorja annak, hogy tanuljunk valamit, ez folyton jön-megy és változik. Ezt a hagyományt követve a munkáim – mentális gyakorlatként – gazdag terepet nyújtanak a múlt és jelen eseményeinek újragondolására. Egyfajta felhalmozás, amiből az ötletek maguktól (sosem szándékosan) jönnek elő, a tiszta és követhető eljárásnak köszönhetően.

Tadic8.jpg

Manapság heves vitáknak lehetünk fültanúi a történelem nyilvános használatával kapcsolatban. Legalább ennyire aggódhatunk a képek bárki által hozzáférhető, tömeges használatától, és ez a két terület sokszor összejátszik egymással. Ami néhányakat zavar, a reprezentációs és értelmezési szabadság, hiszen olyan megkérdőjelezhetetlen történelmi tények is hirtelen ellenfénybe kerülhetnek, mint például a Holokauszt. Tudom, hogy a te módszered ennél sokkal szofisztikáltabb és magasabb absztrakciós fokon dolgozol. Mégis: tetten érhető a munkáidban bármi konkrét utalás akár a nemzeti, akár az egyetemes történelemre?

A Holdnak hívtuk régebben (We used to call it: Moon) című műkomplexum részben a cenzúráról is szól, tehát valós történeti eszközhasználatra utal, de sosem konkrétan, inkább a jelenség szintén maradva. A mű azzal az elgondolhatatlan lehetőséggel játszik, hogy valami (a Hold), ami ennyire nagy és jelentős, végleg kitörölhető-e a kollektív emlékezetből. Ez hogyan fordulhat elő? A történelem nem egyszer adta tanújelét annak, hogy ez igen is lehetséges, hogy emberek milliói tüntethetők el majdnem teljesen nyom nélkül. Ebben a műben kritizálom azt a világot, amely megengedő az ilyen szörnyű eseményekkel és gondolatokkal szemben.

A napokban lapoztam fel újra egy régi Electronic Beats számot, amiben egy 1961-ben WHOLE EARTH CATALOG néven publikált könyv alapján kitalált kiállításról cikkeztek. Ezt a kötetet egy olyan eszköznek szánták, amely bevezet a tudomány akkori állásának megfelelő valamennyi szakismeretbe. Milyen megközelítés él benned, amikor összeraksz egy olyan sorozatot, amelynek a Világ Vizuális Archívuma a címe?

A vizuális archívum az a hely, ahol élek, ez a munkám és mint gyűjtő és lelkes leltározó hagyom, hogy elbűvöljenek ezek a csodálatos tárgyak és tájképek. Sokkal személyesebb ez annál, mintsem a munkának nevezzem, és olyan hatással van rám még mindig, mint amikor először találkoztam ezzel az élménnyel sok évvel ezelőtt; erre a félelemmel vegyes bámulat a legjobb kifejezés. Az a romantikus ideál él bennem, hogy saját világot hozhatok létre ezekből a képekből és írásos dokumentumokból, mindig az irodalom és a küszöbön álló jelen prizmáján keresztül nézve.

Hol az ember helye ebben az univerzumban?

Protagonistaként, elbeszélőként, áldozatként, cselszövőként vagy töprengő erőként.

A Madár szülte (Borne By the Bird) című videó egy tábortűz körüli mesélés jelenetével kezdődik. Ez is egy kihalófélben lévő szituáció, a tudásátadás olyan elavult keretét mutatja be, amelyben az idősebb generáció még a szájról szájra adott történetmeséléssel hagyományozza tovább élettapasztalatát. Mindig úgy állítod össze az egyes grafikáidat, hogy egy nagy egészbe rendezve végül narratív struktúrát képezzenek?

Ahogy fentebb említettem, minden munkám a töredezettségre épít, és ezek a fragmentumok a végén valóban történetszerűvé kerekednek ki. Elvont történetek, mégis felkínálnak egy erős vonalat, amit követni lehet. Az alapötlet mindig egyszerű és olvasóbarát, ha első pillantásra kicsit zavarosnak is tűnik.

Tadic4.jpg

Végül pedig, mivel a közösségi felületen sorjáznak a posztjaid a Polanski-filmekről, megkérdezem, mi van a filmekkel?

Rajongok az atmoszférateremtő filmekért, amikor a szövegek lógnak a levegőben, mint a költészetben. Az olyan filmekért, mint a Tavaly Marienbadban vagy a L’invention de Morel. Úgy foglalnám össze röviden, hogy szeretem a szürrealista filmeket egy kevés klasszikus narratívával megspékelve, a műfajtól függetlenül. Az inspirációim legjava a filmekből és az irodalomból jön, ezek megkerülhetetlenek számomra jelenleg.

Mesélj még végül kicsit arról a hangművészeti projektről, amire most készülsz.

Még minden csak papíron és fejben létezik, de hamarosan látható vagy hallható lesz belőle valami. Annyit azért ki tudok jelenteni, hogy élő zenei performanszot tervezek egy mozgóképes anyaghoz. Nem szeretnék túlontúl előre rohanni, és leírni valamit, ami majd teljesen más formában készül el, de annyi biztos, hogy lesz egy film és a hangját élőben játsszák alá minden egyes vetítéskor. Hárfával.

Az első fotó Erdei Gábor felvétele, a többi műtárgyfotó Marko Tadić blogjáról és a Flickrről származik.

Címkék:horvát Art Market Budapest Marko Tadic Trapéz Szólj hozzá!

Chief Editor 2013.11.30. 11:31

Best of Art Market 10+1

IMG_6957b.jpgHogy ne kelljen mindenkinek végigjárni minden standot, összeszedtük és lefotóztuk a legjobb melókat a kortárs képzőművészet „karácsonyán”, az Art Marketen. Az árubőség kézzel fogható, a színvonal ingadozó, de mi kiszűrtük a sok férc és régi sláger közül a legjobbakat. A vezető pesti galériák hozták a formát (a hazai pálya nekik lejt), de azért egy-két színvonalasabb külföldi kiállító is bekerült. A szigorúbb, koncept térfélre koncentráltunk.

≡ Kezdjük a sort egy újrafelfedezett pesti szobrásszal, Szász Györggyel és az ő rejtélyesen kommersz, idegesítően egyszerű szobrocskáival. Színes szívószálak, lécek – koncept tökély. (A Molnár Ani Galéria jóvoltából.)1_1.jpg
≡ Már az elején meg kell emlékeznünk az erdélyi avantgárd művészet egyik nagy mesteréről, Onucsán Miklósról. Naplószerű emléktöredékekkel telepecsételt, kigöngyölhető felvonulási transzparensét még egy román textilüzemben kezdte el a Ceauşescu-érában. (A vásár legrangosabb galériája, a kolozsvári Plan B hozta el Budapestre.)2_1.jpg
≡ Hűvös és trendi horvát koncept papírszöszmötölés egy kezdő, de tehetséges isztriai galériától (Apoteka). Marko Tadić még fiatal, de nagy jövő áll előtte. A pesti közönség nemrég a Trapézban láthatta munkáit.3_1.jpg
≡ Videót alig látni már vásárokon, az Art Marketen is jobbára kísérőprogramként. Ravasz András 2005-ös, költői búgócsigájának azért helyet kellett szorítani egy best of válogatásban. (Az Inda Galéria standján nézhető végig.)4_1.jpg
≡ A fiatal Puklus Péter (szerepelt már a blogunkon) ismét bebizonyítja, hogy a szépen befotózott koncept fényképnek van még helye az élvonalban. Itt éppen fahasábok láthatók, műtermi sterilitásban. (A legfiatalabb galériában, a Trapéz standján látható.)Puklus.jpg


≡ Hosszas mérlegelés után a Kisterem színeiben Kokesch Ádám melója lett a befutó. A szokásos szoborszerű ufó-tárgy, egy kis ingerlő pink pöttyel a közepén. Vigyázat, nem lehet megnyomni!6_1.jpg
≡ Halász Károly vérátömlesztő konceptuális műve múzeumi kvalitású – nem maradhatott ki! Művészeti doppingkészlet (és tisztelgés Duchamp saját minimúzeuma előtt), injekciós tűvel és csövekkel. Az ampullákon nagy modern művészsztárok neve olvasható, Yves Kleintől Bruce Naumanig. (A Vintage Galéria óvta meg a kései utókornak.)

7_1.jpg
≡ A nyolcvanas évek az új hetvenes évek! Hűséges galériása (Várfok) előásta Szirtes János '87-es Alapigazságát, mindenki gyönyörűségére. 8.jpg
≡ Egy excentrikus erdélyi szobrászjelenség, nagy bajusszal és szénaszobrokkal. A szénaszobrokért nem lelkesedünk, de a régi tévéházakból fabrikált, hordozható gyóntatószék Bartha Ernőt is bejuttatta az elitbe. (A sCULTURE programban szerepel, de a kolozsvári Quadro képviseli.)9.jpg
≡ Rupert Meats nem világsztár. Mindössze egy ügyes kezű fiatal brit grafikus, aki a remek dizájnboltot, kávézót és grafikai műhelyt vivő pesti Printa galériában is megfordult már. A harsány pinkeknek és sárgáknak nem lehetett ellenállni. Sokszorosított műtárgy a simán megvásárolható kategóriában.10_1.jpg
+1. A nemzetközi vásárok állandó kellékei a magamutogató performerek. A hazai performansz-színtér kissé elöregedett, a sötétre mázolt fejű langaléta új színt hozott bele. Végre ilyet is látni Budapesten!11.jpg

Az Art Market Budapest vásárt november 28. és december 1. között rendezik meg a Millenáris Parkban.
A fotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

Címkék:art fair Halász Károly Puklus Péter Kokesch Ádám Szirtes János Art Market Budapest Szász György Rupert Meats Bartha Ernő Ravasz András Marko Tadic Onucsán Miklós 1 komment

Chief Editor 2013.11.29. 11:15

A kortárs művészet karácsonya

0.jpg
Harmadjára – igazából negyedjére – megnyitotta kapuit a legnagyobb hazai kortárs képzőművészeti seregszemle, az Art Market Budapest. Az AMB a globális műkereskedelem pörgését kitapintó képzőművészeti vásárműfaj hazai letéteményese. Mint minden art fair, alapjába véve ez is az üzletről szól – legalábbis arról szeretne szólni. Tekintve az ideálisnak nem nevezhető hazai kereskedelmi viszonyokat, fogalmazzunk inkább úgy: az Art Market a kortárs művészet karácsonya. Zsongó ünnepi izgalom, rég nem látott külföldi és belföldi ismerősök, összejön a szakmai nagycsalád.

1.jpg
Csendülő pezsgőspoharak, tehetős potentátok, tehetetlen – bár ambiciózus – fiatal művészek, feketére mázolt fejű, járó-kelő performer, átlátszó plasztik esőkabátban vonuló kelet-európai gyűjtőfeleség. Pletykahegyek és longdrinkek.  
 
2.jpg
Bizony, bizony, az Art Market a kortárs művészet karácsonya.  

3.jpg
A helyszín nemzetközi szinten is csillagos ötös: a Millenáris Park hátsó épülettraktusa, a még mindig lenyűgözően profi indusztriális dizájnnal. A külföldi kiállítók is csak tátják a szájukat, hiszen az art faireket inkább hangárszerű vásárközpontokban szokták megrendezni.

Következzék egy kis képes ízelítő. Kukucskáló-doboz varázslattal:

4.jpg
Egy kis törökös kortárs művészet (cseh tálalásban):

5.jpg
Kémgalambok egymás között:

6.jpg

Installáció felülnézetben:

7.jpg

Előre bocsátunk egy gyors statisztikát, de hamarosan új posztokkal is jelentkezünk, egyenesen a helyszínről. Szóval: a mintegy 6000 négyzetméteren majdnem 100 kiállító zsúfolódott össze hétvégéig, félezer művész munkáját mutatva be. A kiállítók fele magyar, csomóan érkeztek a régióból (Ausztria, Lengyelország, Csehország, Románia, Horvátország stb.), páran Nyugat-Európából (főként olaszok), de akad pár egészen egzotikus részvevő is, például a törökök vagy a kazahok.

Az Art Market Budapest vásárt november 28. és december 1. között rendezik meg a Millenáris Parkban.
A fotókat megbízható képszállítónk, Erdei Gábor (Art Detektor) készítette.
© Flash Art Hungary / Erdei Gábor

Címkék:vásár art fair Art Market Budapest Szólj hozzá!